Мохамед Мбугар Сарр4.2 2018 год. Молодому сенегальскому писателю Диегану Латиру Файе, живущему в Париже, попадает в руки книга “Лабиринт бесконечности”, выпущенная в далеком 1938 году. Роман настолько его захватывает, что он загорается мыслью узнать как можно больше о его авторе, некоем Т. Ш. Элимане, которого восторженная критика называла “негритянским Артюром Рембо”.
Диеган обнаруживает, что после скандала, сопровождавшего выход книги, Элиман исчез. В поисках следов загадочного собрата по перу писатель погружается в изучение трагичных периодов истории середины XX века.
Блуждая по бесконечному лабиринту событий прошлого, он объедет всю Францию, побывает на родине - в Сенегале, доберется до Аргентины. Это долгое путешествие во времени и пространстве заставит его по-новому взглянуть на мир, литературу и свое место в ней.
Мария Степанова0.0 Mädchen ohne Kleider, Kleider ohne Leute, Ob aus Luft auch in ihren neuen, so liedhaften wie erzählerischen Gedichtzyklen macht sich Maria Stepanova an die »Reparatur des Lebens«. Auslöser können Zufallsfunde sein: etwa das Foto von einer jungen Namenlosen, nackt auf einer Chaiselongue, dem Auge des Freiers ausgesetzt wie das Wild im Visier des Jägers. Den existentiellen Impuls, Frauen dem pornographischen Blick zu entziehen und sie zu retten, indem sie ihre Schutzlosigkeit in Poesie bannt, spürt man in jeder Zeile. Sie setzt ihre ganze Kunst dafür ein, die Erschütterung in luzide, unpathetische Verse zu bringen. Immer sind irgendwo Mädchen ohne Kleider. Immer ist da etwas, das an ihnen frisst. Immer ist da etwas, das von ihnen bleibt. Immer ist da etwas für immer vorbei. Nie mehr wird sie den Holztrottoir betreten, In der Hand den zitronengelb welken Schirm Wie ein Sonnenrad, das sich dreht, Die Straßenfrau bei der Arbeit am Sex der anderen, Dies ist das einzige Foto von ihr. Darauf zu sehen: rund wie die Sonne, ihr Hintern.
Ева Вежнавец4.4 Рына, алкагалічка сярэдніх гадоў, з неахвотай едзе на пахаванне сваёй бабкі ў забытую богам беларускую глушэчу. Пакуль памірала яе старая, Рына займалася чужымі ў дамах шчаслівай старасці на Захадзе. Адзінае, чаго яна хоча цяпер, — спакой. Але дома яе чакае неспадзяванка — старыя грахі і спадчына маюць доўгія цені. Ці можна ўсё выправіць, калі ты і блізка не цягнеш на гераіню? Рыне трэба пахаваць бабку, адкапаць каханка, аднавіць крыніцы, ніколі не прыходзячы ў поўную свядомасць. Жанр гэтай кнігі — балотная казка.
Кася Камоцкая пра кнігу: «Сабачая смерць тут не лічыцца... А чалавечая? А жыццё чалавека? Пытанні, пытанні, пытанні. На іх спрабуе адказаць аўтарка кнігі. Але ўвогуле Беларусь усё яшчэ неадказанае, неразгаданае пытанне. Давайце разам імкнуцца разгадаць наш лёс, нашую краіну».
Мариетта Наварро0.0 Ils commencent par là. Par la suspension. Ils mettent, pour la toute première fois, les deux pieds dans l’océan. Ils s'y glissent. A des milliers de kilomètres de toute plage.
A bord d’un cargo de marchandises qui traverse l’Atlantique, l'équipage décide un jour, d’un commun accord, de s’offrir une baignade en pleine mer, brèche clandestine dans le cours des choses. De cette baignade, à laquelle seule la commandante ne participe pas, naît un vertige qui contamine la suite du voyage. Le bateau n'est-il pas en train de prendre son indépendance ?
Ultramarins sacre l'irruption du mystère dans la routine et l'ivresse de la dérive.
Nádas Péter0.0 Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.
A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.
Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.
"Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek."
Чери Джонс3.0 A debut novel in the tradition of Zadie Smith and Marlon James, from a brilliant Caribbean writer, set in Barbados, about four people each desperate to escape their legacy of violence in a so-called "paradise."
In Baxter Beach, Barbados, moneyed ex-pats clash with the locals who often end up serving them: braiding their hair, minding their children, and selling them drugs. Lala lives on the beach with her husband, Adan, a petty criminal with endless charisma whose thwarted burglary of one of the Baxter Beach mansions sets off a chain of events with terrible consequences. A gunshot no one was meant to witness. A new mother whose baby is found lifeless on the beach. A woman torn between two worlds and incapacitated by grief. And two men driven by desperation and greed who attempt a crime that will risk their freedom -- and their lives.
Дон Ми Чой4.0 Woven from poems, prose, photographs, and drawings, Don Mee Choi's DMZ Colony is a tour de force of personal and political reckoning set over eight acts. Evincing the power of translation as a poetic device to navigate historical and linguistic borders, it explores Edward Said's notion of "the intertwined and overlapping histories" in regards to South Korea and the United States through innovative deployments of voice, story, and poetics. Like its sister book, Hardly War, it holds history accountable, its very presence a resistance to empire and a hope in humankind.
